A tökéletes
brunch
szótára
/mikor a reggel nem ér véget/
Először is: felejts el mindent,
amit a reggeliről gondolsz.
/bʁœntʃ/
le brunch
Nem reggeli. Nem ebéd. Valami, amire nincs jobb szó — ezért kellett feltalálni egyet. Guy Beringer brit újságíró találta ki 1895-ben, egy vasárnap délelőtt, valószínűleg kissé másnapos állapotban. Azóta sem lett jobb ötlete senkinek. Az egyetlen étkezés, amelyet nem az éhség hív életre, hanem a kedv. Nem az számít, mit eszel — az számít, hogy sietni nem kell.
Az első pohár megnyitja a reggelt. A második megnyitja a beszélgetést. A harmadiknál már senki nem néz az órájára.
/ʃɑ̃.paɲ/
le champagne
A reggeli pezsgő nem kérdés. A reggeli pezsgő válasz — arra a napra, amely még semmit nem rontott el. A franciák ezt régóta tudják. Az olaszok soha nem is kérdőjelezték meg. Valahol a két kultúra között született meg a csendes megállapodás: a hab nem az estéé. A hab a reggelé. Vannak pillanatok, amikor az ember nem kávét kér, hanem pezsgőt. Ez nem hedonizmus. Ez pontosság. A kávé összeszedi az embert — a pezsgő kiengedi. És van, amikor a szétengeszteltség az egyetlen helyes állapot. Különösen vasárnap. Különösen délelőtt.
„Mi volt a legjobb dolog, amit tehettél valakiért? Reggelit készítettél neki." — Anthony Bourdain
/ɔm.lɛt/
omelette
Három tojás, egy serpenyő, harminc másodperc. És mégis — valahogy mindig más. A jó omlett nem recept kérdése. Figyelem kérdése. A franciák állítják, hogy az omlett az egyetlen étel, amelyből rögtön kiderül, tud-e valaki főzni. Mi nem állítunk ilyet. Mi csak esszük.
/kɔ̃.pa.ɲi/
la compagnie
A legjobb alapanyag. Nem szerepel az étlapon, nem lehet rendelni — vagy ott van, vagy nincs. Ha ott van, minden jobb ízű, a csend is kellemesebb, az idő is lassabb. A társaság az egyetlen dolog, amit nem lehet pótolni — sem jobb minőségű kávéval, sem második adaggal.
/la.mɛ.zɔ̃/
la maison
Minden szótárnak van egy utolsó szava. Ez az. Nem hely — állapot. Az az érzés, amikor leülsz, körülnézel, és tudod: nem kell sehova menned. Krisztina tér 3. Piros napernyők. Francia jazz. 1910 óta ugyanaz a mondat — gyere be, itt otthon vagy.
